"Négy növény van, mely az emberi élet számára elengedhetetlen: a búza, a szőlő, az olíva és az aloe.
Az első táplál, a második megörvendezteti a szívet, a harmadik harmóniát szerez, a negyedik egészségessé tesz."
(Kolumbusz Kristóf)

Aloe Vera a történelemben

Kleopátra szépség elixírje…

Az Aloe Vera a kultikus és orvosi használaton kívül, – amely a feljegyzések szerint főleg a balzsamozásban, a füstölésben, valamint a székrekedés vagy a fejfájás és a nátha enyhítésében játszott szerepet, – a szépségápolásban is fontos volt. Kleopátra igen nagyra becsülte ezt a növényt, hogy bőre hamvasságát megőrizze, a friss levelek kocsonyás bélszövetét fürdőadalékként használta. Szemkörnyékének üdeségét pedig az aloé szárított részeiből készített porral óvta meg.
Az arabok nyomdokain…

Először az arabok fejlesztettek ki olyan eljárást, amellyel kereskedelmi mennyiségű Aloe Vera kivonatot lehetett előállítani. Préssel vagy egyszerűen lábbal taposva nyomták ki a levelek nedvét, ezt azután kecskebőrrel kibélelt talajmélyedésbe töltötték és a napon szárították. Az így nyert, alointartalmú nyersdrogot – így hívják a gyógyszerészetben a gyógynövények gyógyhatású anyagát – elsősorban hashajtóként, de más célokra is használták.
Arab kereskedők révén jutott el a növény Európába és Ázsiába. Az aloé név az arab alloeh szóból ered, amely keserű, fényes anyagot jelent.

Nagy Sándor harca Szokotra szigetéért…

Arab források szerint a Kr.e. IV. században állítólag Arisztotelész javasolta tanítványának Nagy Sándornak, hogy hódítsa meg az Indiai-óceánban elhelyezkedő Szokotra szigetét az ott található gyógynövény miatt. A híres hadvezér számára a sziget megszállása ésszerűnek látszott, mert az Aloe Vera gyors gyógyulást igért sebesült katonáinak. Homály fedi, hogy Nagy Sándor véghezvitte-e ezt a vállakózást, az viszont bizonyos: az Ádeni-öböl közelében fekvő sziget annak idején az Aloe Vera termesztésének, feldolgozásának és kereskedelmének központja volt.

Hippokratész – az orvostudomány atyja…

Nagy Sándor hódító hadjárataival egy időben jutott el Görögországba ennek a gyógyhatású növénynek a híre. Hipporatész is, aki elsőként választotta el a gyógyítást a mágikus-vallásos tevékenységektől, és igyekezett racionális magyarázatot találni a különféle betegségekre, ismerte az Aloe Vera gyógyító hatását.
Később Pedaniosz Dioszkoridész több oldalt szentelt ennek a növénynek “De Materia Medica” című művében, amely egészen az újkor hajnaláig jelentős hatást gyakorolt a nyugati orvoslásra.

Régi hagyomány az új kontinensen…

Az Aloe Vera már Kolombusz partraszállása előtt nagy becsben tartott gyógynövény volt a trópusi Mexikó, Közép-és délamerika őslakosai körében. Kolumbiában például a gyerekek kezét és lábát kenték be a levél friss kocsonyás belsejével, hogy megvédjék őket a rovarcsípésektől.
Az indiánok nem csak égési sebekre, vesegyulladásra és húgyúti fertőzésekre, valamint prosztatagyulladásra, hanem potencianövelő szerként és az életkor meghosszabbítására is alkalmazták az Aloe Verát. Az indián mesékben is előfordul az örök ifjúság forrása. Olyan kútról van itt szó, amelynek közepén egy Aloe Vera nő. A monda szerint az aki ennek vizében megmártózik, évekkel megfiatalodik.

A spanyol konkvisztádorok…

Amikor a spanyol hódítók és misszionáriusok partraszálltak az új kontinensen, nemcsak veszedelmet hoztak az őslakosokra, hanem azért volt néhány áldásos dolog is a tarsolyukban. Többek között az Aloe Vera, amely annak idején már meghonosodott Spanyolországban.
A hódítók az új gyarmatokon sem akartak lemondani az Aloe Vera gyógyító hatásáról. Bár a spanyolok Hispaniolán, a mai Kubában és más karibi szigeteken is őshonos aloéfajokra bukkantak, ezek rendszeres termesztése és gyógyászati felhasználása csak az európai jezsuita szerzetesek révén indult be.

Aloe Vera mitosz és valóság…

Az Aloe Vera helye kétségkívül a legfontosabb gyógynövények között van. Ennek ellenére hosszú időn át nem töltött be olyan fontos szerepet a nyugati orvoslásban, mint amilyet gyógyerejének és sokoldalú felhasználási lehetőségeinek köszönhetően megérdemelt volna. Feltehetően abból adódik ez, hogy ennek a sivatagi növénynek – valódi hatásai mellett – mindig misztikus erőket is tulajdonítottak.
Az örök ifjúság és a halhatatlanság növényeként tisztelték – és ez természetesen olyan igény, amelynek még egyetlen gyógyerővel rendelkező növény sem tudott eleget tenni. Ez sok orvos számára elegendő ok volt arra, hogy megmosolyogja ezt az elképzelést és mellőzze ezt a növényt.

Nem véletlen, hogy az Aloe Vera a Föld különböző, földrajzilag és kulturálisan eltérő körülmények között élő népei azonos tünetekre használták gyógynövényként. Az embernek évezredekre volt szüksége ahhoz, hogy a mindenkori környezetében élő növényekről átfogó ismeretekre tegyen szert, és rájöjjön, hogy mely növények ehetők, melyek nem, melyeket lehet gyógyításra használni és melyek jelentenek veszélyt számára. A legtöbb forgalomban lévő gyógyszer a természetben található hatóanyagok párlatait, kombinációit, utánzatait vagy változatait tartalmazza. Ezeket az anyagokat korábbi idők gyógyítói és orvosai is eredményesen alkalmazták annak ellenére, hogy nem ismerték a hatóanyagok pontos összetételét és nem igazolták tudományos módszerekkel a hatékonyságukat. Az aloéval kapcsolatban azonban más a helyzet: a harmincas évek óta különböző országokban folynak e növény hatásmechanizmusával kapcsolatos kutatások, amelyek során bebizonyosodott, hogy ez a látszólag jelentéktelennek tűnő növény valójában meglepő eredményekre képes.

   
Copyright © 2011 aloeveratermekek.com